Telefon Zöld szám anyáknak +36 80 414 565

EMMA Vonal

Az EMMA Vonal egy anonim információs és lelkisegély vonal, amit önkéntes alapon működtetünk, képzett önkéntes segítőkkel.

Emma Vonal

Hívj bennünket!

+36 80 414 565

Minden hétköznap 10:00-12:00 és 21:00-23:00 óra között elérhetők vagyunk!

Írj nekünk!

A hét bármely napján

Küldj Facebook üzenetet!

Üzenet

Hasznos anyagok

Fájdalmas az együttlét szülés után?
Fájdalmas az együttlét szülés után?

Szülés után az első szeretkezés kicsit olyan, mint mikor elveszíted a szüzességed. Előtte sok a kérdés, de ha minden jól megy – és itt ebben szeretnénk segíteni – utána már nem is érted, min paráztál ennyire. Azt is megtudhatod, mit tehetsz, ha a fájdalmas együttlét szülés után sokáig jelent gondot.

WHO ajánlások – Pozitív szülésélményt célzó szülészeti ellátás
WHO ajánlások – Pozitív szülésélményt célzó szülészeti ellátás

Az Egészségügyi Világszervezet “Pozitív szülésélményt célzó szülészeti ellátás” címmel átfogó, naprakész iránymutatást adott ki az alapvető szülészeti ellátásról, ami összefoglalja a WHO eddigi és új ajánlásait. Az ajánlás csomag – amennyiben együttesen bevezetésre kerül – a körülményektől és az egészségügy általános színvonalától függetlenül biztosítja a jó minőségű és bizonyítékokon alapuló ellátást. Az irányelvben bemutatott eljárások […]

Császármetszés és VBAC
Császármetszés és VBAC

Mi a császármetszés? Mikor van rá szükség? Hogyan készüljünk rá? Mit tegyünk a gyors felépülésért? Mi az a gyengéd császár? Császármetszés után együtt a babával, gyermekágy, szoptatás. Tévhitek a császármetszésről. Lelki nehézségek. A császármetszés utáni hüvelyi szülés (VBAC). A legfrissebb statisztikák.

Személyes történetek

Nagyon sokat jelentett nekem az a pár alkalom, amikor részt tudtam venni az Emma Műhelyen. Véletlenül bukkantam rá egy ismerősöm által erre a lehetőségre, de nem túlzás azt mondani, hogy megváltoztatta az életemet. Erőt és önbizalmat kaptam és sok hasznos információt. Nagyon jó, befogadó légkörben. Azóta volt egy gyógyító otthonszülésem. Köszönöm, hogy vagytok!

Mályva

Erőt és önbizalmat kaptam

Kedves Doktor Úr!

Kép forrása: Unsplash, Sydney Sims

Hálásan köszönöm, ha elolvassa levelemet és időt szakít a visszajelzésemre. Bízom benne, hogy hasznosnak találja.

Önt választottam a terhességem harmadik trimeszterében.
Közel hét évnek kellett eltelnie, hogy a történtekről tudjak visszajelzést adni. Nem célom a megbántás, nyavalygás. Bízom abban, hogy nyitott szívre találok.
Bízom abban, hogy sok más szülő nő egy méltóságteljesebb légkörben, egészségügyi bánásmódban részesült és a jövőben továbbá részesülhet.

Szülész-nőgyógyászként biztosan számtalanszor tapasztalta, hogy a fizikai értelemben vett világra segítés kéz a kézben jár a Szülő Anya belső állapotának, érzelmeinek gondozásával is. Erről sok segítő szakemberrel és nőtárssal beszélve sikerült nekem is meggyőződni azóta az évek alatt.

Történetem, történetünk a következő:

Éjszaka kezdtem vajúdni, reggel 7-kor indultunk a kórházba férjemmel, a szülésznő javaslatára. Hívtam Önt, de jelezte, hogy beteg lett a lánya és nem tudja kísérni a szülésemet. A prioritásokat és a helyzetet természetesen megértettem, de akkor legbelül összeomlottam, elvesztettem a kapaszkodómat, akit túlzás nélkül hónapokig kerestem, hogy biztonságban tudhassam magunkat a fiammal. Mire a kórházba értünk a 2 perces folyamatos fájásokból lett 15-20 percenként össze-vissza jövő fájdalom. Az Ön által megbízott ügyeletes orvos érkezés után úgy vizsgált meg, hogy felordítottam és véreztem. Legbelül bepánikoltam az egész légkörtől, a folyamattól, egyedül éreztem magam, teljesen tehetetlenül. Azt mondta akkor az ügyeletes orvos, hogy ez így nem fog menni, burkot kell repeszteni, siettetett és arrogáns volt. Hozzáteszem vészhelyzet nem állt fenn, a gyermekem rendben volt. Talán csak egy mosoly kellett volna és egy biztató szó.

A vajúdás alatt a szakik ki-be jöttek, mert elromlott a szülőágy a szülőszobán, ahova kerültünk. 20 óra vajúdás után beleegyeztem az ügyeletes orvos által erősen “javasolt” burokrepesztésbe. Éreztem, hogy fogy az erőm, belementem. Ezt követően jött a pokol 5 órája. A 25. órában már kértem érzéstelenítést, melyre az aneszteziológus NoSpa-t javasolt, viccnek elfogadtam. Végül kaptam epidurált, amely “átlendített” a mélyponton és tudtam 10 percet aludni. Gyorsan tágultam, jött a kitolási szakasz, mindenki gyorsan jött-ment és készülődött. Már a 27. órában tartottunk. Sokan lettek a szülőszobában, készülődtek. Mindenki elfoglalta a helyét, elkezdtem nyomni. Az orvos megfogta két kézzel a fejemet és azt mondta “ez így nem fog menni”. Beleégtek a szavai és a megértéstől mentes arca az elmémbe. Elkezdte könyökkel nyomni a hasamat erővel a bal bordám alatt. Azt éreztem szétszakadok. Lassan jött a fiam. A szülésznő azt mondta, hogy katéter kell meg gátmetszés. Tovább feszültem. Kétségbeesés, egyedüllét, nincs kapaszkodó…húsüzem érzésem volt. Beleegyezésemet senki sem kérdezte akkor, csak tényeket közöltek, én meg csak feküdtem és nyomtam ahogy bírtam. Kétségbeesve és zokogva. Eljött a pillanat. Kétszer vágtak bele a GÁTAMBA, melynek minden pillanatát éreztem.

A mai napig kísért. A mai napig összerezzenek, a mai napig szakemberek segítségével igyekszem minden erőmmel a sebeket begyógyítani és elengedni a történteket. Tanulom újra érezni azt a részemet, mely óvásra, be- és kiengedésre hivatott. Jobban fájt mint maga a kitolás. Kétségbeestem, zokogtam tovább magamban, belül. Néztem a fehér plafont a halálom leheletét érezve. Ott és akkor meghaltam. Egy nővér, ki az egyik lábamat fogta, kedvesen szólt, hogy engedjem el a fiamat. Elsírtam magamat, hogy “de hát én engedem” miközben minden porcikám ellenkezett, mert nem éreztem megértést és biztonságot. A szülésznő mondta, hogy nyúljak le, éreztem a fiam feje búbját. Megszületett a 4.120 g-os fiam, 38 cm-es volt a fejkörfogat. Zokogtam, hogy vége a pokolnak és végre megjött. Aztán az orvos kitisztított és varrt, mint az üzemben. Cafat húsként éreztem a gátamat. Semmi gyengédség vagy óvatosság, az érzéstelenítő nem hatott. Ezután a Dr. Ú felállt, megfogta a kezem és azt mondta: “Most már értem”. Akkor mosolygott először. Tehát eddig csak nyavalyogtam volna?! Kellett ennyi óra ahhoz, hogy egy orvos megértse, hogy nem puszta kedvtelésből húzódott el a szülés, hanem mély pszichés és lelki oka is volt a bánásmód miatt??! Tudom, hogy van protokoll. Tudom, hogy van, amikor a szükséghelyzet dönt, de ezt meg lehet tenni úgy, hogy a Nő, a szülő nő méltósággal (!) szüljön, biztonságos légkörben, még akkor is, ha esetenként szükségszerű 1-1 fizikailag kellemetlen beavatkozás. Fordított esetben Ön és kollégái hogy éreznék magukat? Kiszolgáltatottan, egyedül, fáradtan, aggodalommal tele. Ha a testét úgy kezelik, mint egy darab húst. Belevágnak.

Azóta is fáj a gátam, azóta is fáj a hüvelyem Az újabb gyermekáldás nem jött össze, pedig régóta próbálkozunk. A lépem is megsínylette, ki kellett venni. Adenomyosisom is lett.

Maguknak is sok a munkájuk, nagy a teher és a felelősség. Mindenki megérti és tudja, hogy vannak döntések, melyeket néha rögtönzötten kell meghozni a beteg egészségének és az orvos lelkiismeretének érdekében. De higgye el, csak egy kedves szó és biztatás is elegendő lenne. Emberek vagyunk, bánjunk méltósággal egymással! Én maradok addig a hitemnél, hogy majd egyszer valamikor talán nem fog nyilallni és fájni a gátam, és egyszer talán megadatik, hogy világra hozhassam a várva várt gyermekeimet és szerethessek még többet, mint eddig valaha. Bizakodni merek, hogy ott és akkor nem minden az én hibám volt.

Köszönöm az idejét és egészséget, minden jót kívánok!

Lili


Számomra a legnehezebb az anyaságban az emberi kapcsolatok hiánya és az ezzel összefüggő magány érzése. Elcsépelt, de tényleg társas lények vagyunk, és a mai társadalomban az anyák nagyresze elszigetelten él segítség nélkül. (tovább…)

Az anyák lételeme a közösséghez tartozás