Telefon Zöld szám anyáknak +36 80 414 565

A magánszülészetek térnyerése és az ezzel járó átláthatatlanság

Nemrég a VálaszOnline-on jelent meg egy cikk arról, hogy a fővárosi születésszám tekintetében vezető kórházak közül immár három magánkórház. Amikor 2019-ben először vizsgálták a számokat, még szabad szülész- és intézményválasztás volt Magyarországon, és a szülések száma alapján felállított listán a fővárosi Top 10 szülészeti intézmény között egyetlen magánklinika sem szerepelt. Egyre többen szülnek magánintézményben, miközben több állami fenntartású kórházban például folyamatosan csökken a szülésszám.  

Mindez a szabad orvosválasztás megszüntetésének egy várható következménye volt. Tudjuk, hogy a hálapénz sokszor nem valós kontrollt és döntési lehetőséget, csak a kontroll illúzióját nyújtotta, azonban egy nő szülés közben érthető módon szeretné biztonságban érezni magát: és ebbe az is beletartozik, hogy olyanok veszik körül, akiket ismer és akikben megbízik. Fontos, hogy a szakirodalom és az elérhető tudományos bizonyítékok is a folyamatos gondozási modellt tartják a legbiztonságosabbnak, ahol a várandósságtól a gyermekágy végéig ugyanaz a szakmai csapat végzi a gondozást. Így a várandós nők közül, aki megteheti, gyakran elindul a magánellátás felé, ahol egy szülés ára minimum egymillió forint. Ez óriási összeg egy átlagos magyar család számára. 

Az anyagi terheken túl a nagy baj ezzel az, hogy a magánintézmények nem kötelesek lejelenteni az adataikat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK), mivel nem kapnak társadalombiztosítási finanszírozást. Összegezve tehát olyan intézményekbe terelte át a jelenlegi szülészeti rendszer a nőket, ahol nincs minőségbiztosítási protokoll – bár jelenleg az állami ellátásban sincs, és sok fontos adat ott sem ismerhető meg, ám a magánellátás adatai még a NEAK statisztikáiban sem jelennek meg. Gyakorlatilag kisebb az átláthatóság, az adatmegismerés lehetősége, mint egy állami intézményben. Az intézményektől egyesével kell kikérni a császárarányokat, a beavatkozásokról nincs nyilvános adat. 

Az állami kórházak leépülésével párhuzamosan tehát rengeteg pénzért egy olyan rendszer felé terelik a nőket, ahol még kevésbé ellenőrizhető a szakmaiság. Erre jó példa a magát a honlapján “A nők kórháza”-ként megnevező Maternity magánklinika, ahol majdnem 80 százalékos a császárarány, ami a NEAK honlapján közzétett adatok szerint lényegesen magasabb, mint bármelyik állami szülészet száma, és a császármetszések országos arányának is közel kétszerese. Tudjuk, hogy a szülészeti beavatkozások, mint például a császármetszés, létfontosságú eljárások, amelyek jelentősen befolyásolhatják az anya és a csecsemő rövid és hosszú távú egészségét. A császármetszés gyakran életmentő szülészeti beavatkozás, amelynek elvégzése indokolt lehet az anya vagy a magzat egészségének védelme érdekében. Azonban az emelkedő császármetszési arányok és a túlzottan magas beavatkozási ráták aggodalomra adnak okot. A szülés előtt álló családoknak joga van megbízható információkhoz annak érdekében, hogy informált döntéseket hozzanak az ellátásukról és gyermekük születéséről.

Az, hogy egy szülés méltósággal, támogató körülmények között történjen meg, egyre nehezebben elérhető Magyarországon, az állami és magánellátásban egyaránt.