Tíz éve foglalkozom civilként a nők helyzetével a hazai szülészeti ellátásban. Mindig igyekeztem türelemmel és megértéssel lenni, amikor az előttem járók kimerülten sóhajtottak, lemondón elfordították a fejüket, vagy dühös üzenetet írtak: „Semmi értelme. Semmi sem változik.” Elfáradtak, érthető.
Állsz az utcán, ülsz a minisztériumokban, írod a szakmai anyagokat, petíciót, panaszlevelet, öleled a síró, frissen szült nőt. Hallgatod sok órán át a kimerült szakembert, válaszolsz a gyerekvállalás előtt álló egyetemisták jogos kérdéseire. Számtalanszor magyarázod külföldi szakembereknek, hogy miért rosszak a számok, hogy miért fizetnek a nők feketén pénzt a szülésért, és miért fogadja el az orvos, hogy megveszik. Búcsúztatod kiégett aktivista társaidat. Igyekszel hittel talpon maradni, egyenes gerinccel állni, amikor a szaktekintélyek látványosan elhagyják a termet, miközben a női tapasztalatokról beszélsz. Vannak fontosabb dolgok a büszkeségnél. Kapaszkodsz a többiekbe, akiket veled együtt hajtott, hajt, hogy lehet jobb a hazai szülészeti ellátórendszer. Lehet jobb a nőknek, szakembereknek, gazdaságnak. Ebben a sorrendben.
Egyesületként 2018 óta kísérjük szorosabb figyelemmel, igyekszünk mélységeiben megérteni a szülészeti hálapénz jelenségét. Van is partnerségi projektünk (a civil munka valamire valóságának egyes számú bizonyítéka), és igazából most arról kellene írnom, hogy milyen jó gyakorlatokat látunk a világ szerencsésebb helyein. Anglia, Németország, Dánia, Észtország… Milyen a szülészeti ellátás gyakorlata. Hogyan alakítottak ki jó gyakorlatokat. Hogyan számolták fel a hálapénzt. Ja, nem, olyan náluk nem volt.
És nem indulnak meg a szavak.
Kimerülten sóhajtok, lemondón hajtom a fejem a kezembe a billentyűzet fölött, miután dühös üzeneteket írogattam a többieknek: „Semmi értelme. Semmi sem változik.”
Nézem a képernyőt: szülésindítás, manuális méhszájtágítás, gyógyszeres fájáserősítés, a szabad testhelyzet korlátozása, gátmetszés, Kristeller-manőver, műtéti szülésbefejezés, méhkiürítés, nem megfelelő érzéstelenítés melletti gátvarrás, császármetszés (azért még nem pereltek be senkit). Magyarország, 2021.
És nem számokat látok. Nőket látok. Arcokat, testeket, életeket. Nőket, akik épp gyermeket hoznak a világra. Nőket, akik gyermeket veszítenek el. Akiknek az élete a kiszolgáltatottságban épp megsokszorozódik, és akik minden támogatást meg kellene, hogy kapjanak. Mert örömet, fájdalmat, figyelmet, ártalmat, mindent magukkal visznek. Ő most a legfontosabb. Miért lehetetlen, hogy a szülő nő legyen a legfontosabb? Miért érthetetlen a nőközpontú ellátás jogossága és előnye? Miért nem érték a női élet?
Pár évvel ezelőtt egy balti ország szülésznői szakmai kollégiumának (náluk van olyan) a vezető szülésznője Magyarországon járt, hogy arról beszéljen, milyen a nőközpontú szülészeti ellátás (náluk van olyan is).
„- Egyre több anya kérte, hogy vízben szülhessen. Volt egy szülésznő, akinek volt tapasztalata ebben, így kezdetben általában ő kísérte ezeket a szüléseket, mi pedig mellette figyeltünk, és részletesen dokumentáltuk a szüléseket. A szakmai kollégium megvizsgálta a tudományos eredményeket, értékelte a mi eredményeinket, és nem látta akadályát annak, hogy a vízben szülés elérhetővé váljon országosan. Kialakítottuk az infrastruktúrát, képzést szerveztünk a szakembereknek. Két éven belül minden kórházban szülhettek az anyák vízben. Élnek is a lehetőséggel.
– Ennyi? – kérdeztem.
– Hogy érti?
– Figyelték, értékelték, eldöntötték, megcsinálták?
– Igen. Miért ne tettük volna? Láttuk, hogy az anyáknak jó. Kis ország a mienk, mindenki ismer mindenkit, talán emiatt is ment könnyen.”
Kis ország a mienk, mindenki ismer mindenkit. Talán emiatt sem megy. Pedig tudjuk, hogy mire lenne szükségünk. Tudjuk, hogy merre kellene indulnunk, hogyan kellene csinálni. Kívülről tudjuk a leckét. A nők öntik magukból a történeteiket, a szakemberek írják a javaslataikat. Ez maga a változás. Erő is van. Kár, hogy azt arra használják, hogy mindenkit elhallgattassanak.
Ha szeretnél változást, gyere el TE is, november 28-án:
NŐ a hangunk – közös kiállás a szülészeti ellátás pozitív változásáért
#emmaegyesület #emmavonal #másállapototaszülészetben #vártunkeleget #rendszerterhe #nőahangunk
Fotó: Francesca Woodman
